Ez az oldal öt szeretett családtagunk emlékét őrzi.
Nevük nem csupán a kőbe van vésve, hanem a szívünkbe is.
Ahogy lejjebb görgetsz, mindegyikük történetéből, mosolyából, életéből egy darabot találsz — abból, amit ránk hagytak.
"Mert csak az távozik igazán, akire már nem emlékeznek."
1908-1945
1913-1969
1943-1948
1939-2015
1949-2008
Schmidt József a budafoki Kötélgyár alapítójának gyermekeként látta meg a napvilágot.
Fiatalon a fa szeretete felé fordult, és fafaragó mesternek tanult. Tehetsége nemcsak mesterségbeli tudás volt, hanem alkotóerő is: festményeket készített, és faragásai maradandó nyomot hagytak Budafokon.
Munkái a mai napig fellelhetők a Törley pezsgőpincészet fahordóin, ahol Mátyás király profilját faragta a hordókra. Egy időben a budafoki katolikus templom padsorainak végeit is az ő Mátyás király-portré faragásai díszítették, amíg azokat később modernebb darabokra nem cserélték.
Alkotásai így nemcsak tárgyak voltak, hanem a közösség emlékezetének részei.
Cukorbetegséggel élt egy olyan korban, amikor az orvosi ellátás még korlátozott volt.
1945-ben, sváb származása miatt, elhurcolták kényszermunkára. Egy tiszai hídépítés során rosszul lett, és a hídról a Tiszába zuhant. Halottnak hitték.
A sors azonban még adott számára egy utolsó lehetőséget: a folyó sodrása lejjebb vitte, ahol civilek kimentették, és annyira talpra állították, hogy hazaszökhessen Budafokra.
Ott felesége karjaiba hullott.
Ő azonnal útnak indult, hogy inzulint szerezzen férjének. Származásuk miatt azonban nem talált segítséget. Mire dolgavégezetlenül hazaért, férje már elhunyt.
Élete alkotás, munka és küzdelem volt.
Halála a történelem viharainak és a kor kegyetlenségének áldozata lett.
Emlékét nemcsak családja őrzi, hanem azok a faragások is, amelyek túléltek korszakokat és rendszereket.
Prim Stefánia budafoki iparos család leányaként született.
Életét korán próbára tette a történelem.
A háború idején négy gyermekét Nagyszékelybe küldte cselédnek, abban a reményben, hogy vidéken nagyobb biztonságban lesznek, mint a főváros közelében. A döntés nehéz volt, de az édesanya a túlélést választotta.
Férjét 1945-ben, sváb származása miatt hurcolták el kényszermunkára. A tiszai hídépítés során történt tragikus események következtében elveszítette őt. A háború végére özvegyen maradt.
A Nagyszékelybe küldött négy gyermek közül csak három tért haza élve.
Egyedül nevelte fel nagylányát és két fiát.
Az akkori időkben sváb származásuk tehernek számított, ezért gyermekeinek meg kellett tiltania, hogy németül tanuljanak, hogy könnyebben boldogulhassanak az új rendszerben. Ez nem a gyökerek megtagadása volt, hanem a jövő védelme.
Fontos irodai beosztásban dolgozott a Budafoki Kábelgyárban. Nem engedhetett meg magának hibát. Egyetlen kifogás az akkori rendszerben az egész család megélhetését veszélyeztethette volna.
Rengeteget dolgozott, gyakran alig volt otthon.
Gyermekei korán megtanulták az önállóságot: maguk vasalták ruháikat, gondoskodtak ételükről, felelősséget vállaltak egymásért.
Kemény idők kemény családot formáltak.
Utolsó napjaiig Fülöp fiával és menyével élt együtt.
Élete az anyai felelősség, a kitartás és a csendes erő példája maradt.
Schmidt Miklós József és Prim Stefánia fia volt.
Gyermekkorát a háború árnyéka kísérte.
Édesanyja a háború viszontagságai elől Nagyszékelybe menekítette gyermekeit, abban a reményben, hogy vidéken nagyobb biztonságban lesznek. Ott érte őt a végzet is.
1948 telén, egy fürdést követően, felügyeleti gondatlanság miatt vizes hajjal ment ki a hideg udvarra. Súlyos betegséget kapott, amelynek szövődményei rövid időn belül elragadták.
Rendkívül fiatalon hunyt el.
Három megmaradt testvére körében gyászolták.
Élete rövid volt, de a család emlékezetében örökre helye maradt.
Fábián Margit gazdálkodó szülők gyermekeként született, vidéki környezetben nevelkedett.
Gyermekkorát a munka és a kitartás formálta.
Télen és nyáron hosszú kilométereket tettek meg gyalog az iskoláig és vissza Bélápapuszta és Tabajd között. A mindennapok természetes része volt a gyaloglás, a fegyelem és a szorgalom. A család később Bicskére költözött.
Tizenhét éves korában súlyos szívproblémákkal kellett szembenéznie. Több komoly beavatkozáson esett át, szívkatéterezésen és műtéteken, egy olyan időszakban, amikor ezek még nagy kockázattal jártak. Fiatalon megtanulta, mit jelent küzdeni az egészségért és az életért.
Férjét Budafokon, egy bútorgyárban ismerte meg. Rövid időn belül összeházasodtak.
Több mint tíz éven át vártak gyermekáldásra. A remény azonban nem hunyt ki. Egy vakbélműtétet követően, 1981-ben végre világra hozta egyetlen gyermekét, Pétert.
Élete háziasszonyként telt, de számára ez nem csupán szerep volt, hanem hivatás. Szeretetben, gondoskodással és figyelemmel nevelte kisfiát.
Csendes ereje, kitartása és anyai szeretete ma is él azok szívében, akik ismerték.
A háborút követően két megmaradt testvérével tért vissza Budafokra.
Gyermekkorát a veszteség és az újrakezdés határozta meg.
Apja nyomdokaiba lépve a faipart választotta hivatásául. Újpesten, a Kozma Lajos Faipari Technikumban tanult, Faipari Technikusi képesítést szerzett. Iskolái befejezése után hamar irodai munkakörben találta magát – felelősségteljesen vállalta az adminisztratív feladatokat, amelyektől mások húzódoztak.
A horgászat volt a mindene. Nem csupán hobbi, hanem szenvedély, közösség és életforma. A horgásztársadalomban nagy tiszteletre tett szert. Tudása, tapasztalata és személyisége miatt mindig hajtómotorja volt a társaságnak. Aktív éveiben több országos szaklapban is szerepelt, címlapon és szakmai cikkekben egyaránt.
1985-ben szívinfarktust kapott. Leszázalékolták, de nem tört meg. Asztalos kisiparosként dolgozott tovább, hogy kiegészítse nyugdíját és alkotó ember maradhasson.
A rendszerváltozást követően egy papír atlaszszal indult neki Európának. Nem félt semmitől. Számára nem létezett megoldhatatlan probléma. Ha kellett, kitalálta, ha kellett, megépítette, ha kellett, újrakezdte.
Csónakokat épített. Hihetetlennek tűnő projektekben vett részt asztalosként.
Munkabírása legendás volt. Képes volt magát is feláldozva dolgozni a család céljaiért, nem kímélve egészségét sem.
Fiának, Péternek feledhetetlen élményeket adott.
Nemcsak időt, hanem irányt is.
Céltudatosságot, kitartást, problémamegoldó gondolkodást.
Azt tanította: nincs lehetetlen, csak megoldandó feladat.
A mottója az volt:
ő a fia gyorsítórakétája.
Az ő feladata, hogy olyan magasra emelje, amennyire csak tudja, hogy onnan már saját erejéből emelkedhessen tovább.
„A célodat elérted, apa.”
HTML Website Maker